2018. június 4., hétfő

Társastánc tanfolyamunk záróestje

Május 30-án, szerdán este tartotta utolsó foglalkozását a kollégium diákjaiból verbuválódott társastánc tanfolyam, melyet Marton Edina tanárnő vezetett. Az utolsó alkalomra valamennyien - kollégisták és nevelők - "belógtunk", hogy lássuk, milyen táncokat sajátítottak el a többiek.

Bár a tanfolyam résztvevői szerények voltak a tudásukat illetően, nehéz lenne minden táncot felsorolni, melyet az este során lelkesen bemutattak. Az angol és bécsi keringő mellett láttunk többek között mambót, szambát, csacsacsát, és egy nagyon klassz közös "bulimambót" is. Az alábbi animációt az erről a közös táncról készült fotókból állítottuk össze:

Egy igazi "bulitánc" mozdulatai
Az este során a vállalkozó kedvű nézőknek alkalmuk nyílt bécsi keringőt járni a "profikkal", a legnagyobb szenzációnak azonban kétségkívül a közös zorbázás bizonyult.

Össztánc: zorba
Ezúton is köszönjük Marton Edina tanárnőnek a felkészítést, a táncosoknak pedig a remek bemutatót!


2018. május 29., kedd

"Paplan alatt olvastam zseblámpával"

Hartay Csaba: Paplan alatt olvastam zseblámpával

"Olvassál, mindig mondom. Ha nem olvasol könyveket, nem fejlődik a belső világod, a fantáziád, a szókincsed. Üres maradsz. Azt hiszed, hogy a videoklipek kárpótolnak bármiben is? Villódzó semmi, akkor azt gondolod, mekkora hatással van rád, de hidd el nekem, hogy ez csak nihil, rágógumi. Olvassál Jókait. Olvassál Arany János-verseket, a balladáit. Lehet, hogy nem fogsz mindent érteni belőle elsőre, de megragad benned, és később újra előveszed majd. Nézd meg, mennyi könyvünk van. Jössz nekem azzal, hogy ennek meg annak hány videokazettája van a polcon. És könyvük mennyi van? Egy? Vagy kettő? Vagy van egy csík zöld színű kötetük, hogy menjen az ülőgarnitúrához? Kisfiam, hallgass rám, az idősebbre. Tudom, hogy mit gondolsz, ez az öreg barom pofázik itt nekem. De majd rájössz, ha annyi idős leszel, mint most én."

Ha tetszett, a teljes novella elolvasható itt: http://www.muut.hu/?p=28094


Kép forrása: Marisa_Sias @ pixabay.com 


2018. május 23., szerda

Ballagási búcsúbeszéd - 2018

Kedves Igazgató Úr, Nevelőink, Ballagó Diáktársaim, Kollégisták!

Amikor az első napon beléptem ebbe az épületbe, tele volt a fejem kétellyel. Egyszerre voltam izgatott és ijedt a szülőktől való függetlenedés első lépése miatt. Visszatekintve egy dologban lehetek csupán biztos: teljesen felkészületlen voltam a rám váró időszakra, a lehető legjobb értelemben. Magamnak kellett megtapasztalnom mindent, rájönni a dolgok nyitjára. Beledobtak a mélyvízbe, hogy megtanuljak úszni, ez pedig hozzásegített, hogy egy feladatban ne a kibúvót, hanem a megoldást keressem. Azóta öt év telt el: másként nézek az épületre, ismerem a folyosóit, a parkot, birtokomba vettem a falakat: egy második otthont kaptam. Öt év telt el, ezt kísérte: nyolc szoba, hat szobatárs, nyolc nevelőtanár, három utazótáska, hét hátizsák, három tolltartó, többtucat ételesdoboz és persze megszámlálhatatlan emlék. A túlpörgő, szószátyár tizenöt éves fiúból, lassan a húszat töltő, állandóan fáradt, kissé talán zsémbes felnőtt vált. Felnőtt. Bátorkodtam ezt a szót használni, ennek ellenére sokat kell még tanulnunk mindannyiunknak, hogy azok lehessünk. 

Erények, mint a tisztesség, a becsület, a felelősségteljesség, az őszinteség, a megbízhatóság, az alázat: mind a felnőtt fogalmához kötődnek. Ahhoz, hogy jó felnőtté váljunk, meg kell tanulnunk gyakorolni őket. Nem elég biológiailag elérni a felnőttkort. Ezen az úton haladva rituálékon és teszteken megyünk keresztül. Ilyen rituálé ez a ballagás, ilyen teszt lesz a vészesen közelgő érettségi vizsga is. A kollégiumi évek során mind ezekhez készítettek elő bennünket. Nem csupán a függetlenséget tanultuk meg kezelni, más területeken is megismerhettük magunkat: az együttéléskor a türelmet, az elfogadást, a mindennapokban az időbeosztást, visszautazáskor a pakolást és az elengedést tanultuk meg. A tapasztalataim alapján ennél kézzelfoghatóbb dolgok is adódtak, mint például a főzés, bicikli-, vagy épp villanyszerelés, kibúvó keresése, fali széf applikálása, halogatás és mosogatás, felolvasás, ministrálás másra testálása. A kezdeti félelem helyett magabiztosság és életszag lengi körül a végzősöket. Mindezt pedig a nevelőinknek köszönhetjük, akik nem csak segítették a kollégium otthonossá tételét vagy utat mutattak: ha kellett, helyre raktak lelkileg és motiváltak. Ugyanennyi köszönet illeti a társakat, akik nem csak bűntársként, de barátként vagy támaszként is mellettünk voltak. Láthatták a legjobb és legrosszabb napjainkat. Az öt évem alatt megismertem rengeteg ikonikus figurát, akik mind hozzátettek ahhoz, aki vagyok. Olyan dolgok hiányoznak, amik korábban az őrületbe kergetnek. Legyen az a Freestyle foci, a mulatós, délutáni FIFA bajnokság a 4-es szobában, trombitaszó vagy a Tarr Béla-filmek és Esterházy Péter. Kicsit összeszorul a szívem, hogy ezekre a dolgokra egyre kevesebben emlékeztek, a kollégium is mást jelent majd egy három évvel később érkezőnek.

Most mind itt állunk a búcsú küszöbén, ki négy, ki ötévi kemény munkával a háta mögött.
Hetedikétől kezdve minden végzősnek számot kell adnia arról, amit sikerült összeszedni az úton. Információkat kérdeznek majd vissza, központosított kérdéseket tesznek fel. Biztos vagyok benne, hogy mindenki legjobb tudása szerint fog válaszolni. 

Júliusra lezajlanak a vizsgák, a kezünkbe adják az érettségi bizonyítványt, azután pedig nem egységesek lesznek azok a bizonyos kérdések, a feladatokat nem egy központban állítják össze. Kívánom minden jelenlévőnek (különösen az érettségizőknek címezve), hogy tisztességgel, rengeteg sikerrel vegye az érettségit követő akadályokat, álljanak fel minden alkalommal, amikor valami mégsem sikerül, és tartsák a fejükben: Ahol nincs semmiféle kockázat, bizonytalanság, ott nem lehet szó sikerről sem.

Most eljött a búcsú ideje. Albert Camus soraival szeretnék elköszönni Önöktől, Tőletek:

„Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken a bajban. Aki csak vonszolja az életét, és összeroppan a súlya alatt: senkin nem segíthet.”

Varga Kristóf
Kölcsey Ferenc Gimnázium



2018. április 30., hétfő

Faludy György: Az udvariasság nullája


Freud egyszer arról írt, hogy a civilizáció legfőbb feladata: megvédeni bennünket „a természet” ellen. Feltételezem, hogy „a természet” szóba beleértette az emberi természetet is. Más szóval, hogy nemcsak a minket körülvevő dzsungel, hanem egymás ellen is védekeznünk kell. E téren számos védőeszközt találtunk és sokféle technikát dolgoztunk ki. Gondoljunk az írott nyelvre, művészetre, tudományra, jogrendre, igazságszolgáltatásra, a tolerancia és harmóniára való törekvésre. Mindezeknek, mint civilizációnk szerves részének, egyetlen célja volt és maradt: az emberi boldogság kiteljesítése.

Természetesen nem kell azt képzelni, hogy az ember, ha reggel hazulról elindul dolgára, tudatosan az emberiséget kívánja boldogítani. De amennyiben civilizáltak vagyunk és civilizált országban élünk, úgy azzal a megtanult ösztönnel, mely sokunkban benn lakik, mindenkit könnyed jóindulattal kezelünk, amit udvariasságnak hívhatunk. Az udvariasság a maga módján a társadalom boldogítására való. Egy sor szabály és törvény, mely visszatart attól, hogy fájdalmat okozzunk másoknak, és e helyett némi örömet vagy legalább kellemességet adjunk nékik.

Gyakran megesik, hogy inkább fájdalmat szeretnénk okozni embertársainknak, mint örömet, de a szabályzás visszatart bennünket, amennyiben civilizáltak vagyunk. Tehát az udvariasságban hamisság is rejlik. Schopenhauer, aki nem állt nagyon távol a cinizmustól, megjegyezte, hogy „az udvariasság hamis pénz; takarékoskodni vele az intelligencia hiányát jelenti”. Máskor viszont a nagymértékű udvariasság lehetetlenné teszi önmagát, és az abszurddal, a lehetetlennel határos.

Ilyen volt ez a francia arisztokrácia XVII. és XVIII. századában. Saint-Simon beszéli el a Mémoires-ban: az egyik herceg kocsija eltörött, mire egy másik herceg meghívta, hogy a maga fogatján viszi el Versailles-ból Párizsba. Útközben rablókkal találkoztak, akik példás udvariassággal kérték őket: adják át pénzüket és ékszereiket. Ezt megtették, és már ott tartottak, hogy a rablók távoznak, mikor az egyik herceg megsúgta a másiknak: sikerült az aranyórát gallérjába rejteni. Mire a másik visszahívta a rablókat az óráért, hogy eleget tegyen az udvariasság szabályainak.

Talán ennél már csak a japán udvariasság bonyolultabb és esztelenebb. Paul Theroux amerikai szerző szerint a japánok odáig tökéletesítették az udvariasságot, hogy nem különböztethető meg a durvaságtól. Mindezek közt meglepett, mikor egyik angol barátom vallomása szerint, melyet e hasábokon közöltem, a magyar jó tulajdonságok közt az udvariasság előkelő helyet foglal el. Meglepett, mert Kanadából jöttem, ahol a formális udvariasságra (az amerikai elárusítók üzleti vigyorán túl) nem fektetnek súlyt. Ehelyett szívélyesek mindenkivel. Torontóban senki ismeretlen nem köszöntött jó napottal vagy jó estéttel, még ha én így üdvözöltem őket, se taxis, se pincér, sem árus az üzletben. Viszont egyik se bánt velem kedvesség nélkül vagy mogorván. Senki, húsz éven át.

Magyarország különbözik ettől. A történelmi katasztrófák sorozatban értek bennünket, mint Európa legtöbb országát, és ezért cinikusak, izgathatóak lettünk, és esetenként több neuraszténiás gyűlölet rágódik rajtunk, mint az amerikaiakban. Ha az udvariasság megszűnik, az erőszak és a gyűlölet lángol fel hirtelen, de ebben a pillanatban még a fogyó udvariasságnál tartunk, és remélni merem, hogy nem fogy el, mint ahogy egyesek szeretnék.

[…]

Lehet, hogy túlzott szerepet tulajdonítok az udvariasság fontosságának […] Mégis elszomorodom az udvariasság látható csökkenésétől köröttünk. Elvégre kissé megkönnyítette az elnehezedő életet. Négy évvel ezelőtt villamosban és autóbuszon az iskolások még felálltak az öregeknek. Manapság már nem állnak fel. Az uralkodó réteg autóin erről, mint annyi másról, még nem szerzett tudomást.

Egyes társadalomtudósok azt gondolják, hogy az udvariasság csökkenése (és közeli eltűnése) az amerikanizmus egyik hatása. Lehet. De annyit szeretnék megjegyezni, hogy a nem nagyvárosok Amerikája jóval szelídebb világ az európainál. Az amerikai tv oly hatásos és olyan idiotikus erőszakkultusza bizonyos mértékig ugyan eltúlozza a valóságot, de az Egyesült Államok nagyvárosai atmoszférájukban és a rémületben, melyet keltenek, Szomáliához és Ugandához hasonlítanak. A kisvárosok Amerikája viszont általában békés és rendezett világ. Udvariassági kódexre nincs szükségük, mert az emberek anélkül is kedvesek egymáshoz.

Európában, éppen ellenkezőleg, szükségünk van reá. Kivált itt, a középen meg keleten, ahol egyeseknek mindig sikerül piszkos és esztelen szenvedélyeket kelteni.

Hadd fejezzem be e kis elmélkedést az írónő, Freya Stark szavával, aki múlt hónapban hunyt el, százéves korában: „Az udvariasság olyan, mint a nulla a számtanban. Egymagában mit sem jelent, de sokat változtat azon, amihez hozzátesszük.”


Részletek Faludy György Az udvariasság nullája című esszéjéből. Takács Nándor búcsúztató gondolatai kíséretében elhangzott az április 24-i kollégiumi ballagási ünnepségen.

A kép forrása: moly.hu 

2018. április 26., csütörtök

Ballagás - 2018. április 24.


Kedves Ballagó Kollégistáink, kedves Vendégeink, Kollégák és kollégisták!


Nehéz ilyenkor megszólalni és főleg aránylag röviden, bölcs útravalóul szolgálni! Ezeknek a mondatoknak erejük és felelősségük van. „Földi életünk igazi története nem más, mint mélyen érintő találkozások és rátalálások sorozata, írta Henry Newman bíboros és így folytatta: A legmélyebb emberi találkozások pedig belenyúlnak a transzcendens világba, vagyis Istenhez kapcsolnak bennünket”, most is itt éppen ebben a pillanatban is a szép kis kápolnánkban. Ismét gyorsan elmúlt egy esztendő. Tavaly még Ti búcsúztattátok a végzősöket, most pedig már Tőletek búcsúzunk!

Kedves Végzős Kollégistáink! Igyekeztünk úgy élni Veletek Mindszenty Kollégiumunk közösségében, hogy egymástól figyelmet és elfogadást kapjunk. Igyekeztünk Titeket olyan felnőtté nevelni, akit nem az indulatok hajtanak, hanem józanul tud tervezni és dönteni. Aki távlatokban képes gondolkodni. Aki elfogadó és nyitott, de van saját elképzelése és útja. Aki felelősséget tud vállalni a körülötte lévőkért! Aki ismeri a kimondott szó erejét és értékét. Arra is tanítottunk Titeket, hogy akkor lehettek biztos pont mások számára, ha ismeritek, és elfogadjátok saját magatokat értékeitekkel és gyengeségeitekkel együtt, mert akkor megérthetitek, hogy nem csak Nektek vannak értékeitek és gyengeségeitek, hanem a többi embernek is. És akkor már csak egy lépésre van az elfogadás és a megbocsájtás. A mai nap egy olyan alkalom, amikor közösen, kézzelfoghatóan megélhetjük, hogy az utaknak - melyen haladunk - értelmük van, mert elvezetnek valahová. Sőt azt is, hogy az utaknak nem csak értelmük, de céljuk is van. És mi abban is hiszünk, hogy végül minden út egyetlen közös célban fut majd össze.

Azt kellene kívánnom, hogy legyen az életetek akadályoktól, nehézségektől mentes, de elárulok egy titkot: ez nem lehetséges. Így inkább azt kívánom, hogy mindig legyenek olyan célok az életetekben, amikért érdemes erőfeszítéseket tenni, és a célok elérésekor semmivel fel nem érő örömöt átélni! „Az élet legérdemesebb időszakai sokszor akkor történnek velünk, amikor nehezen elérhető célt tűzünk ki magunk elé, és amikor minden képességünket igénybe kell venni annak eléréséhez.” Hiszem, hogy elindultatok egy úton, amelynek végén egy érezni, szeretni, segíteni tudó, kitartó, becsületes felnőtt áll. Szeretném, ha a jövőbe vetett hittel, bizalommal és erős akarattal lépnétek át a felnőttkor küszöbét, mindenkor bízva az isteni gondviselésben!

Szívből kívánom nevelőtársaimmal együtt, hogy további életetek is értelmes és életteli legyen a jó Isten áldásával és oltalmával! Kedves Ballagók! Kalandra fel!
Isten kísérje végig utatokat!

László Ferencné Andrea
kollégiumvezető

Zalaegerszeg, 2018.április 24., Szent György napján

Fotók: Takács Nándor

A végzősöket Hidasi Karina búcsúztatta

Andi néni ünnepi beszédét mondja el

A ballagó kollégisták nevében Varga Kristóf búcsúzik

A ballagó fiúk...

...és lányok